2012. május 26., szombat

Social networking in Turku

Ahogy azt vártam, a turkui út második fele a sűrű programokkal telt el. Konferencia, majd egy pihenőnap. Mindeközben sűrű kapcsolatépítés, illetve -ápolás. Mindez csodálatos helyeken, kedves emberek társaságában és persze kiváló ételekkel megfűszerezve.

Csütörtökön és pénteken életem eddigi egyik legjobb konferenciáját ültem végig. (Senkit nem kényszerítek erre, de ha esetleg érdekli, íme a szakmai összefoglaló.) Mikor épp nem a szellemi tulajdonvédelem érdekes témáit boncolgattuk a szekcióüléseken, akkor a szünetekben kávé, tea vagy víz mellett, illetve ebéd közben mindenféle finom fogás mellett beszélgethettem érdekes és kedves emberekkel. Társadalmi szempontból nézve persze a két napos rendezvény csúcspontja a két vacsora volt.

Az első vacsora vendéglátójaként a turkui önkormányzat a város kezelésében álló, több mint száz éves Suomen Joutsen (Finn Hattyú) fedélzetére invitált minket. Az önkormányzat képviseletében egy kedves hölgy, illetve a városi "főjogász" (amolyan jegyző féleség lehet) köszöntött minket, akik szíves vendéglátását Jukka Mahönen dékán nem győzött meghálálni. A vacsora során hosszú ideje nem látott kedves kollégákkal nyílt lehetőségem újra beszélgetni. A képen látható (balról jobbra) Llew Gibbons és Bruce Kennedy egyaránt a szeged és toledói jogi karok közötti kiváló együttműködés keretében juthatott el kis hazánkba, legutóbb pedig már majdnem két éve találkoztunk Toledóban (amikor egy kis közös kirándulást is szerveztünk).

A pénteki vacsorára ugyancsak úszó éttermen, a Cindy hajón került sor. A zsibongó teremben szabad ültetéses rendszer működött, így ezúttal egy kedves régi turkui ismerős (Daniel Acquah, aki 2010 során még a hallgatóm volt) és két új emberkével kerültem hallótávolságba. És az együtt eltöltött három óra, valamint a krémlevest, lazacot és sült almát, valamint ízletes dél-amerikai vörösbort felvonultató vacsora alatt témák sokaságát jártuk körbe. Élmény volt hallgatni, hogy miként vélekedik a finn, az amerikai a ghánai és a magyar ugyanazon kérdésről. (Kedves Google, ki e blogot is fenntartod, nem mondom el, rólad milyen véleményt alkottunk mi négyen.)

Végül eljött a szombat, mely a szabadság és a pihenés, sőt a kirándulás ígéretével csábított. Délelőtt persze még sort kerítettem az utolsó ajándékok beszerzésére, hogy aztán találkozzak a turkui jogi kar nemzetközi ügyekért felelős koordinátorával, aki a saját és egy japán kutató kolléga családja társaságában elvitt engem egy Turkutól 20 percre fekvő, eldugott kis erdei tisztásra, hogy hot-dogot süssünk, s igazi sushi rizsből készített labdákat falatozzunk (ez utóbbi mennyei meglepetésként szolgált). A négy gyermeket is felvonultató kis csapat, miután a gyomrok korgását csillapította, egy másik helyszín felé vette az irányt. Többfelé is ismeretesek olyan kődombra épített "erődítmények", melyek segítségével a finnek évszázadokkal ezelőtt védték a területeiket. Habár a fasáncok ma már nem látszódnak, akadálytalanul el tudtam képzelni, milyen nehéz feladat elé állíthatták az ilyen dombok a támadókat, s milyen sok esélyt jelentett a védekezőknek a meredek sziklafal. A kilátás ugyanakkor festői volt. A tenger egy csekélyke öble, repcetáblák (ami itt még csak mostanában kezdett el virágozni), fenyőktől és más fák lombjától zöldellő erdők mind a lábunk előtt hevertek, és a szikrázó napsütésben sasszemem (új kontaktlencsém) is precízen működött. (A fenti képről csak Maki, a japán professzor felesége hiányzik.)

Az utamnak még nincs vége. Sőt utolsó estémen éjfél környékén igyekszek majd a félhomályban feljutni a város legmagasabb pontjára, hogy a horizont mögött épphogy csak eltűnő nap keltette fényeket fényképezzem. Ugyanakkor erről már csak akkor fogok beszámolni, ha a esetleg a fényképezés sikerrel jár majd. Egyebekben már csak egy nap, és otthon leszek!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése