2012. augusztus 10., péntek

Családi nyaralás a Zemplénben

Tavaly augusztusban Visegrád városában gyűlt össze a család egy több napos, élményekben gazdag, pihentető nyaralásra. Az idei helyszín az ország másik régiójában található Zempléni hegység, s azon belül is Telkibánya volt. Ahogy tavaly, úgy idén is sok kalandban volt része a csapatnak.

A kirándulásnak egyetlen nehezítő tényezője volt: a távolság. Nekünk oda s vissza több mint 800 kilométert kellett levezetnünk. Ha azonban ettől eltekintünk és az utazás tartalmába pillantunk bele, akkor az élmények feledtetik ezt a körülményt. Először is: Telkibánya nagyon takaros, tiszta, csendes település, a szállásunk (Aranyhegyi Vendégház) pedig minden igényt kielégítő szálláshely. Nemcsak tiszta, de minden komforttal felszerelt házat kaptunk, igényes dekorációkkal, hatalmas kerttel, kemencével, foci/röplabdapályával (melyet mi inkább tollaslabdázásra használtunk), vadlessel, kerti játékokkal – csak hogy a legfontosabbakat említsem. S mindezt rendkívül jutányos áron.

Érkezésünk napja leginkább a bepakolással, a hatalmas udvar felfedezésével, játékkal, Telkibánya feltérképezésével, fahasogatással telt – és persze a kora délutáni órákban Berki Krisztián, az esti órákban pedig Pars Krisztián olimpiai győzelmének megtekintésével. Jobb vasárnapot kívánni sem lehetett volna.

Kutyaszorító
(Telkibányához közel)
Hétfőn a Pálházáról induló kisvasúttal Rostalló végállomásig utaztunk, hogy aztán az ebédet a Kőkapu Hotel melletti étteremben költsük el. Míg az étterem nyitására vártunk, a szomszédos tavat csodálhattuk meg vagy hűsölhettünk az árnyat adó fák tövében. Délután a csapat háromfelé vált. Ki a kisvonattal, ki gyalog indult Pálházára, a kocsikhoz. Mi Franciskával gyalogszerrel indultunk vissza Telkibánya felé. Ha nem is kellett olyan szintkülönbségeket leküzdenünk, mint a Mátra, a Börzsöny vagy a Pilis területén, az útvonal szépségekben (és éhes szúnyogokban) gazdag volt, s a 12-13 kilométeres séta határozottan jót tett testnek és léleknek egyaránt.

Hétfő délután még szakácsszerepet is kaptam: paprikás krumplit, igazi tábori ételt kellett készítenem. Bízok benne, hogy sikerrel jártam. Késő délután ismét a sporté lett a főszerep: Tóni simán elvert mindenkit lengőtekében, Ancsa pedig megizzasztott tollasban.

A füzérradványi Károlyi kastély
Kedden igazi történelmi hangulatú utazásra indultunk. Pálházán keresztül előbb a füzéri várhoz, majd a füzérradványi Károlyi kastélyhoz kocsikáztunk. Mind a kettő kötelező látnivaló a Zemplénbe látogatók számára. Az egykoron még a Szent Koronát is őrző füzéri várból dél felé (és persze keletre meg nyugatra) hegyek/dombok ormait, vagy épp a pálházai kőbányát lehet kiválóan látni, észak felé pedig a Nagy Milicre tekintve jó tudni, hogy a túloldal már Szlovákia. A füzérradványi kastély, bár messze még a teljes felújítástól, következésképp az illúzió sem teljes, kiváló betekintést enged egy dolgos nemesi család múltjának egyes korszakaiba. (A kandallógyűjteményük kimondottan figyelemre méltó.)

A kedd délutáni szakács feladatokat Tóni vállalta magára, hogy a kemencében tarját és mindenféle zöldségeket süssön. A nyársalónál pedig a Mórahalmon termett kukoricát főztük meg, s tálaltuk a vacsora mellé. S mivel ez az este volt az utolsó, ezért a sport helyét sokkal inkább a beszélgetés vette át. Persze azért fél szemünkkel nyomon követtük a vízilabdás lányok mérkőzését (sajnos nem jutottak döntőbe).

Szerdára pedig a pakoláson túl nem maradt más, mint a hazaút – legnagyobb örömünkre két aranyéremmel fűszerezve ezeket az órákat a kajak-kenu pályáról. S bár az idő sosem elég arra, hogy eleget pihenjen, rokonozzon az ember, ez a néhány nap is kimondottan jól esett. Folytatás remélhetőleg jövőre!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése